Regisztráció

Üdvözöljük Kisbágyon község honlapján!
Mai dátum: 2024. 10. 05.

Általános iskola

A Kisbágyoni Általános Iskola 2002-ben szűnt meg. Addig az alsó tagozatos (1-4 osztály) iskoláskorú gyermekek oktatási-nevelési ellátását szolgálta. A község fiataljai további tanulmányaikat a palotási általános iskolában folytathatták, ma már minden iskoláskorú gyermek a szomszéd faluban tanul. A kisbágyoni és a palotási általános iskola között szoros kapcsolat alakult ki. A két általános iskola közel 50 éve szakmai szempontokból is együttműködik. A ’90-es évek végéig a Kisbágyoni Általános Iskola, mint Palotás község tagiskolája működött, csak ezt követően kapott külön nevet és igazgatót. A palotási általános iskola körzeti jellege jelentős szerepet játszott az elmúlt évtizedekben, mára ugyan leszűkült, de megtartotta azt. Az intézmény nem csak a palotási gyerekek iskolai oktatását és nevelését vállalja, hanem a környező kisfalvakban élő gyerekekét is.

 

 

Kisbágyon csekély lakossága miatt nem tud önálló iskolát működtetni, ezért önkormányzata közösen Palotás Község Önkormányzatával 1997-ben fenntartói társulást hozott létre. Az elmúlt években még Kisbágyonban történt az alsó tagozatos kisbágyoni diákok tanítása - az utolsó két évben már összevont osztályokkal -, de a 2002/2003-mas tanévtől kezdve megszűnt a kihelyezett tanulócsoportok működtetése. Az iskola megszűnésébe a szülőknek is volt beleszólásuk, sőt, az ő javaslatuk alapján indult el az intézmény megszűntetése, de közrejátszott ebben a falu gazdasági helyzete és az alacsony gyermeklétszám is. A szülők azzal érveltek, hogy gyermekeiket nem szeretnék összevont osztályokban taníttatni, úgy érzik, többet, jobban tanulhat gyermekük egy normál osztályban. Egyelőre kevés az esély arra, hogy a faluban valaha is még egy általános iskola működjön.